A huszadik század éppen csak elkezdődött, 1901. január 10-ét írunk. E napon megváltozik a világtörténelem.
Egy horvát születésű bányamérnök, Anthony Francis Lucas (született Antun Lucic néven, Split-ben), aki fiatalon hajósnak állt s az USA-ba vándorolt már ott élő nagybátyja után, a Texasi olaj felfedezésével írta be nevét a történelembe.
Antun Lucic
Lucic 1885-től amerikai állampolgár, nagybátyja segítségével fűrészmalmot indít be, de nem elégszik meg e munkával, felfedezni vágyik. Beutazza az államokat, elsősorban a bányákat, no persze, hiszen ekkor még dívott az aranyláz is. Lucic sokat tanul utazásai során, majd néhány év múlva megnősül s Washingtonban telepedik le, ahol eredeti érdeklődési körének megfelelően már bányamérnöki tanulmányokat folytat (Nikola Tesla után egy évvel végzett a grazi politechnikumban). Eztán sóbányát üzemeltetett Louisianaban, ahol jelentős gyakorlati tapasztalatra tett szert. Texasban ekkor már sejthető volt az olajkincs megléte, de még nem volt sikeres feltárás korábban. Lucic geológiai ismereteihez mérnöki tudás és az újítási hajlam is társult, így egy "gyanús" helyszínen, Beaumont közelében, ahol korábban sikertelen fúrások történtek már, igazában teljesen biztos lévén maga is fúrni kezdett. Bérbe vett egy 27000 hektáros területet. Azonban nem a korábbról használatos kábeles fúrási technológiával kezdett neki a munkának, hanem a mélyebbre hatolni képes forgó fúrófej segítségével, amelyet artézi kutak létesítéséhez használtak csak előtte. Lucic kb. 180 méteres mélységben olajhomokra bukkant, ekkor azonban egy gázfeltörés tönkretette a kutat. A kudarcot követően anyagi támogatói elpártoltak tőle, s egy mindössze négy fős csapattal dolgozott tovább.
Lucic kútjából végre feltör az olaj - eredeti fotó 1901-ből Mivel biztos volt benne, hogy talál olajat, nagyobb fúrófejet vásárolt, majd 1900 október végén újrakezdte a fúrást. 1900 december 9-én éjszakás műszakban ő végezte a fúrást, amikor azt vette észre, hogy az előző nap megtoldott fúrószár egyre könnyedébben halad a mélybe, majd amint megpirkadt, észrevette, hogy olajos lett a berendezés. Amire reggelizni felkeltek a munkatársai is, a fúrószáron már jól látszott az olaj. Ekkor még egy toldást raktak a fúrószárra, így 280 méteres mélységig jutottak, ahol elakadt a fúrófej. Lassan átjutottak a keményebb rétegen is, majd január tizedikén, amikor 326 méteren jártak, s visszahúzták a fúrófejet, rengeteg sáros víz s ezt követően kisebb mennyiségű földgáz tört fel a furatból.
A Spindletop-i olajmező 1902-ben
A sárfeltörés csak néhány órára fogta vissza az eltökélt emberek munkáját. A sár nyomainak eltakarítása s a kútban okozott kisebb károk kijavítása várt rájuk, Lucic 18 órás műszakja lejártával lepihent, a többiek folytatták. Azonban a sár eltakarítása közben minden előjel nélkül ismét kitört a kút, először megint csak sár, majd földgáz tört fel iszonyú morajlással, ekkor felkeltették Lucic-ot, mert immáron magasba repülő kövek és olaj szállt az ég felé a furatból, a kútépítménynél többször magasabbra. Mire Lucic odaért a kúthoz, stabilan jött az olaj, még mindig a kút magasságának kétszereséig ért a szökőkútja.
A kutak aszó szoros értelmében egymásba értek Becslések szerint kb. 100000 hordónyi olaj folyt szét, s hamarosan híre ment a környéken a csodának, sokezer ember sereglett össze, hogy 6-7 km távolságból megnézze a 60 méter magasba szökő olajat. Nagyjából 100 hektáros területet borított be olajjal a kút azon tíz nap alatt, míg megzabolázták. A helyszín Spindletop (Tengelycsúcs) néven vált ismertté, s a mai napig üzemel az itteni olajmező. Hamarosan kutak ezrei nőttek ki a földből, s terjeszkedtek az egész Mexikói-öböl vidékén szárazon és vízen egyaránt.A Lucic fúrta kút hiteles másolata ma múzeum, s belőle vízsugár tör a magasba, így emlékeztetve a hőskorra.
John D. Rockefeller Az amerikai olajipar ekkorra már maga mögött tudta Rockefeller hírhedt Standard Oil társaságát és még néhány, titokban szintén Rockefeller pénzéből alapított céget, így a trösztellenes törvények miatt külön cégként, az Mobil Oil neve alatt jött létre a texasi fekete arany fő birtokosa. A Mobil 1910-től vásárolta fel a Beaumont-környéki olajkutakat.
Olajrészvény 1901-ből
A hatalmas texasi olajkincs lendítette előre az USA gazdaságát oly mértékben, hogy az ország vezető hatalommá léphetett elő. A Monarchia szülötte, Lucic alapozta meg a mai világgazdaság egyik legfontosabb ágazatát, s az ezen ágazat élre törését.
Olajkutak Bakuban a 19. sz. végén
Azonban nem csak Texas a világ! Korábban szó volt már a Baku környéki olajmezőről is, amely legalább olyan jelentős, mint amerikai testvére. Ha már testvér: Bakuban Ludvig Nobel, a híres Alfred bátyja vásárolt olajérdekeltségeket 1882-ben. 1856 és 1910 között Baku lakossága gyorsabban gyarapodott, mint London vagy Párizs lélekszáma! Baku fejlődésére jellemző, hogy 1879-ben már tengeralatti távírókábel kötötte a krasznovodszki távíróállomásra, majd 1886-ban már telefonvonala is volt, 1899-ben pedig már lóvasút is üzemelt itt, amelyet 1928-ban már autóbusz váltott fel.
Baku látképe a 19. sz. végén
Az 1860-as években sorra épültek a finomítók, amelyek paraffint, petróleumot állítottak elő a nyersolajból. A növekvő olajipar kinevelte a maga felső rétegét, s egyre nagyobb ipari létesítmények épültek, kutak, tározók, finomítók, kikörő, tankerhajók. 1873-tól ugrott meg a kitermelés. Ekkor épül fel a Fekete Város, vagyis az olajipari központ Baku mellett, amelyet a Nobel-fivárek hoznak létre. (Alfred Nobel vagyonának egy része is a bakui olajiparból származik, mivel ő is részvényese volt a testvérei vállalatának, így a Nobel-díj alapítvány vagyonában is jelentős része van az olajiparnak.)
A Nobel fivérek olajkútjai és egyéb létesítményei
1876-ban az első tudományos értekezés is megszületik az olajipar története során: egy szentpétervári mérnök-professzor, Konon Liszenko cári megbízásból méri fel az azeri olajvagyont. 1877-ben a Nobel-fivérek (Ludvig tervei alapján) megépítik a világ első tankerét, amelyet Zoroaszter névre keresztelnek.
Ezt az elkövetkező években számos, egyre nagyobb hajó követi. 1883-ban már egy sokrekeszes tanker is a birtokukban van, amelynem segítségével nagyobb távolságba is lehet szállítani, anélkül, hogy a hajó felborulna a benne "lötyögő" olaj által egyensúlyából kibillentve.
Még 1877-ben elkészül az első olajvezeték a Fekete Város és Sabunchi olajmezői között, ezt évről évre újabb vezetékek követik. 1879-ben üzemelni kezd az első villamos erőmű is. 1880-tól az azeri olajat speciális tankerek segítségével a Szuezi-csatornán át a távol-keleti területekre szállították már. A három e célra készült tankert a Tank Syndicate, a Shell olajtársaság elődje birtokolta. (A Shell eredetileg hajózási társaság volt, majd 1907-ben egyesült a Holland Királyi Olajtársasággal, s a Royal Dutch Shell néven immáron az olajipar egyik főszeperlőjeként működött.)
1903-ban jelenik meg az első automobil Bakuban
Rotschild 1883-ban alapítja meg a Kaszpi- és Fekete-tengeri Olajipari és Olajkereskedelmi Társaságot. 1886-ban a híres Mengyelejev könyvet jelentet meg a bakui olajiparról.
1897-1907 között megépült a világ akkori leghosszabb olajvezetéke, 885 km távolságban kötötte össze Bakut a grúz Batumi városával (Batumi fekete-tengeri szabadkikötő volt), a vezeték a Transzkaukázusi Vasúttársaság birtokában van. 1899-től 1901-ig Baku volt a világ vezető kőolaj-kitermelő helyszíne, évi 11,5 milló tonnával (Az USA ekkor még csak 9,5 millió tonnát termel). Bakuban 1911-ben létesül az első forgófejes fúrású kút. 1918-ban egy lázadás során hatalmas áldozatokkal és tűzvésszel járó pusztítás söpör végig Bakun és környékén, 12000 ember halálát okozva. 1920-ban bevonulnak a bolsevikok a városba…
Bakui olajmunkások a szovjet éra alatt
Az azeri olajkincs 1920-tól a Szovjetunió részeként létezett tovább, államosították a kutakat, a korábbi tulajdonosok pedig a könyék országaiba menekültek.
Olaj-gyógyfürdőAz azeri olajat is használják gyógyászati célokra. Naftalan városában olajfürdő, szanatórium üzemel, ahol ízületi gyulladást, bőrbetegségeket (pl. a rendkívül nehezen gyógyuló övsömört), sebeket kezelnek - az azeri kőolaj gyógyhatását már Marco Polo is megemlítette.
Naftalan olajából készült gyógytermékek napjainkban
Német kémikusok készítettek különféle kivonatokat az itteni kőolajból, amelyeket gyógyhatású kenőcsként világszerte árusítottak és árusítanak Naftalan márkanéven.
Szanatórium olajfürdővelA Naftalan városka mellett talált kőolaj speciális összetétele teszi lehetővé e gyógyászati felhasználást. A Naftalan a bőrbe ivódik s felgyorsítja az anyagcserét, ezzel serkenti a bőr gyógyulását.
Felszínre szivárgott olaj Perzsiában
A Közel-Kelet olajvagyonát is említettem már a cikk első részében, hiszen a sokezer éves természetes felbukkanások itt is sejtették a földalatti kincs meglétét.
Masjid-e-Soleiman olajfeltárása a hőskorban
Perzsiában 1908-ban fedezték fel a kőolajat Masjid-e-Soleiman (Masjid Soleyman) területén. Az Anglo-Bakhtiari Oil Company (Angol-Baktriai Olajtársaság) az olaj felfedezésekor azonnal tárgyalni kezdett a helyi vezetőkkel az ipari kitermelés lehetőségeiről, s hamarosan felépítette a várost is. (a területen i.e. 500 körüli épületek romjai, faragványok, szobrok kerültek elő, a település neve is ezen romok alapján lett Masjid-e-Soleiman vagyis Salamon Mecsetje).
Julius Reuter
Még 1855-ben a Londoni Geológiai Társaság követe, W.K. Loftus fedezte fel utazása során az itteni természetes kőolajfeltöréseket. 1870 körül Julius Reuter (igen, a hírügynökség alapítója) vasúti építkezést tervezett, mégpedig úgy, hogy 40000 angol font adomány segítségével vasúti, bányászati és vízügyi, közellátási létesítmények építésére szerzett jogokat. Az iráni minisztériumok reformokat sügető, modern gondolkodású emberei nagy örömmel vették a pozitív változásokat, amelyeket egy ilyen beruházás hozhat az országnak, holott csak morzsákat juttatott volna magának az országnak a várható nyereségekből. Néhány év múlva a szerződést külső (orosz) nyomásra visszavonták, ám 1889-ben Reuter kárpótlásként mégis kapott bankalapítási és bányászati koncessziós jogot 60 év időtartamra. A Reuter alapította Persian Bank Mining Rights Corporation hamarosan nekiállt kutatni az olaj után, s próbafúrásokat végzett. A koncessziós jogot ahhoz kötötték, hogy 10 éven belül olajat kell találni, e célból a társaság alaptőkéjét egymillió angol fontra emelték, de mindhiába - az olaj nem jött. 1899-ben feloszlott a társaság.
William D'Arcy
Nem tartott azonban sokáig a leendő olajvagyon titka. William D'Arcy angol üzletember, akinek Ausztráliában aranybánya érdekeltségei voltak (500 font befektetéssel hamarosan egymillió font vagyonra tett szert), egyszerűen élte a milliomosok visszavonult luxuséletét, de a korábban állandóan tevékeny ember unatkozott. 1900-ban jelent meg a színtéren, miután a párizsi világkiállításon bemutatták néhány perzsa érdekeltségű üzletembernek, akikkel hosszasan beszélgetett a perzsa olajban rejlő lehetőségekről. Utánaolvasott a dolognak, s hamarosan már kutattak is az általa küldött geológusok, majd felfedezték a többszáz kilométeres olajmezőt. Amikor hírt kapott e felfedezésről, D'Arcy Teheránba küldte egy különösen ravasz megbízottját, Alfred Marriott-ot, aki eltávolította az udvarban lebzselő befolyásos oroszokat, s mialatt azok egy nagyszerű vadászaton vehettek részt, Atabak perzsa miniszterelnök segítségével meg is egyezett a koncessziós jogokról (pletykák terjengenek arról, hogy Marriott 20000 angol fonttal fizette le a perzsa vezetést, s állítólag ennek is köszönhető, hogy ennyire könnyen aláírhatták a szerződést). A jogok kőolaj, földgáz, aszfalt bányászatára, a Perzsa-öbölig tartó csővezetékek építésére 60 éves időtartamra szólt, s Perzsia öt északi provinciája kivételével a teljes országra érvényes volt. Cserébe a perzsa állam 16% részesedést, valamint 20000 db. egyfontos névértékű részvényt kapott a társaságtól.
Munkások az Anglo-Persian Oil Company alkalmazásában
D'Arcy emberei a már ismert Masjid-e-Soleiman közelében állították fel táborukat, ahol egy ősi Zoroaszter-szentélyben a bakuihoz hasonló öröktűz égett - természetes szénhidrogénfeltörésnek köszönhetően.
Meg kellett egyezni a helyi (baktriai) kánokkal, akiké maga a földterület volt, cserébe ők is részvényeket, éves díjat és a haszonból 3-5% részesedést kaptak d'Arcy társaságától. Cserébe a kánok biztosították a lelőhelyek és a csővezetékek őrzését saját embereikkel.
Olajszállítás baktriai módra - a kezdetekkor
G.B. Reynolds, tapasztalt bányamérnök vezetésével indultak be a kutatások. D'Arcy 1905-ben 600000 font alaptőkével létrehozta a First Exploitation Company-t, amelybe saját pénzén kívül több angol üzletember és az angol haditengerészet befektetéseit is bevonta (az Admiralitás befektetése nélkül Anglia nagyon hamar ellehetetlenült volna az első Világháború során saját olaj hiányában).
A Perzsiában készült 1910-es kép bal oldali alakja G.B. Reynolds
Megkereste s a munkálatokba vonta a világ legújabb találmányait, amelyek segítségére lehettek a fúrások során, tapasztalt munkásokat és mérnököket hozott Perzsiába a világ minden tájáról, s fáradozásait hamarosan siker koronázta. 1908. június 3-án a teheráni brit nagykövetségről feladott távirat érkezett D'Arcy-hoz Londonba: "Az emberei 384 méteres mélységben olajat találtak, az olajkitörés a felszín felett folyamatosan 25 méter magas szökőkutat alkotva ömlik." A távirat feladója a vezető mérnök, Reynolds volt. Május 16-án a fúrást végző munkások gázszagot éreztek, majd 26-án az olaj is megjelent, mégpedig kereskedelmi mennyiségben.
Az első olajfeltörés Perzsia első kútjából 1908. május 26-án
1908. május 26. lett tehát a nevezetes mérföldkő a közel-keleti történelemben.
1909. ápriliásban kétmillió fontos alaptőkével megalakult az Anglo-Persian Oil Company (Angol-Perzsa Olajtársaság), amelynek 1912-től 51%-ban az angol állam is részvényese volt, felismervén az olaj rendkívüli fontosságát. Később a ma is létező British Petroleum lett a cég máig végső neve. A társaságok jöttek-mentek, egy biztos: az iráni olaj (és a politika is) jórészt angol és amerikai kézben volt, egészen 1979-ig, Reza Pahlavi sah iszlám forradalom általi elűzéséig.
A huszadik század éppen csak elkezdődött, 1901. január 10-ét írunk. E napon megváltozik a világtörténelem.
Egy horvát születésű bányamérnök, Anthony Francis Lucas (született Antun Lucic néven, Split-ben), aki fiatalon hajósnak állt s az USA-ba vándorolt már ott élő nagybátyja után, a Texasi olaj felfedezésével írta be nevét a történelembe.
Antun Lucic
Lucic 1885-től amerikai állampolgár, nagybátyja segítségével fűrészmalmot indít be, de nem elégszik meg e munkával, felfedezni vágyik. Beutazza az államokat, elsősorban a bányákat, no persze, hiszen ekkor még dívott az aranyláz is. Lucic sokat tanul utazásai során, majd néhány év múlva megnősül s Washingtonban telepedik le, ahol eredeti érdeklődési körének megfelelően már bányamérnöki tanulmányokat folytat (Nikola Tesla után egy évvel végzett a grazi politechnikumban). Eztán sóbányát üzemeltetett Louisianaban, ahol jelentős gyakorlati tapasztalatra tett szert. Texasban ekkor már sejthető volt az olajkincs megléte, de még nem volt sikeres feltárás korábban. Lucic geológiai ismereteihez mérnöki tudás és az újítási hajlam is társult, így egy "gyanús" helyszínen, Beaumont közelében, ahol korábban sikertelen fúrások történtek már, igazában teljesen biztos lévén maga is fúrni kezdett. Bérbe vett egy 27000 hektáros területet. Azonban nem a korábbról használatos kábeles fúrási technológiával kezdett neki a munkának, hanem a mélyebbre hatolni képes forgó fúrófej segítségével, amelyet artézi kutak létesítéséhez használtak csak előtte. Lucic kb. 180 méteres mélységben olajhomokra bukkant, ekkor azonban egy gázfeltörés tönkretette a kutat. A kudarcot követően anyagi támogatói elpártoltak tőle, s egy mindössze négy fős csapattal dolgozott tovább.
Lucic kútjából végre feltör az olaj - eredeti fotó 1901-ből
Mivel biztos volt benne, hogy talál olajat, nagyobb fúrófejet vásárolt, majd 1900 október végén újrakezdte a fúrást. 1900 december 9-én éjszakás műszakban ő végezte a fúrást, amikor azt vette észre, hogy az előző nap megtoldott fúrószár egyre könnyedébben halad a mélybe, majd amint megpirkadt, észrevette, hogy olajos lett a berendezés. Amire reggelizni felkeltek a munkatársai is, a fúrószáron már jól látszott az olaj. Ekkor még egy toldást raktak a fúrószárra, így 280 méteres mélységig jutottak, ahol elakadt a fúrófej. Lassan átjutottak a keményebb rétegen is, majd január tizedikén, amikor 326 méteren jártak, s visszahúzták a fúrófejet, rengeteg sáros víz s ezt követően kisebb mennyiségű földgáz tört fel a furatból.
A Spindletop-i olajmező 1902-ben
A kutak aszó szoros értelmében egymásba értekBecslések szerint kb. 100000 hordónyi olaj folyt szét, s hamarosan híre ment a környéken a csodának, sokezer ember sereglett össze, hogy 6-7 km távolságból megnézze a 60 méter magasba szökő olajat. Nagyjából 100 hektáros területet borított be olajjal a kút azon tíz nap alatt, míg megzabolázták. A helyszín Spindletop (Tengelycsúcs) néven vált ismertté, s a mai napig üzemel az itteni olajmező. Hamarosan kutak ezrei nőttek ki a földből, s terjeszkedtek az egész Mexikói-öböl vidékén szárazon és vízen egyaránt.
A Lucic fúrta kút hiteles másolata ma múzeum, s belőle vízsugár tör a magasba, így emlékeztetve a hőskorra.John D. Rockefeller
Az amerikai olajipar ekkorra már maga mögött tudta Rockefeller hírhedt Standard Oil társaságát és még néhány, titokban szintén Rockefeller pénzéből alapított céget, így a trösztellenes törvények miatt külön cégként, az Mobil Oil neve alatt jött létre a texasi fekete arany fő birtokosa. A Mobil 1910-től vásárolta fel a Beaumont-környéki olajkutakat.
Olajrészvény 1901-ből
A hatalmas texasi olajkincs lendítette előre az USA gazdaságát oly mértékben, hogy az ország vezető hatalommá léphetett elő. A Monarchia szülötte, Lucic alapozta meg a mai világgazdaság egyik legfontosabb ágazatát, s az ezen ágazat élre törését.
Olajkutak Bakuban a 19. sz. végén
Azonban nem csak Texas a világ! Korábban szó volt már a Baku környéki olajmezőről is, amely legalább olyan jelentős, mint amerikai testvére. Ha már testvér: Bakuban Ludvig Nobel, a híres Alfred bátyja vásárolt olajérdekeltségeket 1882-ben. 1856 és 1910 között Baku lakossága gyorsabban gyarapodott, mint London vagy Párizs lélekszáma! Baku fejlődésére jellemző, hogy 1879-ben már tengeralatti távírókábel kötötte a krasznovodszki távíróállomásra, majd 1886-ban már telefonvonala is volt, 1899-ben pedig már lóvasút is üzemelt itt, amelyet 1928-ban már autóbusz váltott fel.
Baku látképe a 19. sz. végén
A Nobel fivérek olajkútjai és egyéb létesítményei
1876-ban az első tudományos értekezés is megszületik az olajipar története során: egy szentpétervári mérnök-professzor, Konon Liszenko cári megbízásból méri fel az azeri olajvagyont. 1877-ben a Nobel-fivérek (Ludvig tervei alapján) megépítik a világ első tankerét, amelyet Zoroaszter névre keresztelnek.
Ezt az elkövetkező években számos, egyre nagyobb hajó követi. 1883-ban már egy sokrekeszes tanker is a birtokukban van, amelynem segítségével nagyobb távolságba is lehet szállítani, anélkül, hogy a hajó felborulna a benne "lötyögő" olaj által egyensúlyából kibillentve.
Még 1877-ben elkészül az első olajvezeték a Fekete Város és Sabunchi olajmezői között, ezt évről évre újabb vezetékek követik. 1879-ben üzemelni kezd az első villamos erőmű is. 1880-tól az azeri olajat speciális tankerek segítségével a Szuezi-csatornán át a távol-keleti területekre szállították már. A három e célra készült tankert a Tank Syndicate, a Shell olajtársaság elődje birtokolta. (A Shell eredetileg hajózási társaság volt, majd 1907-ben egyesült a Holland Királyi Olajtársasággal, s a Royal Dutch Shell néven immáron az olajipar egyik főszeperlőjeként működött.)
1903-ban jelenik meg az első automobil Bakuban
Rotschild 1883-ban alapítja meg a Kaszpi- és Fekete-tengeri Olajipari és Olajkereskedelmi Társaságot. 1886-ban a híres Mengyelejev könyvet jelentet meg a bakui olajiparról.
1897-1907 között megépült a világ akkori leghosszabb olajvezetéke, 885 km távolságban kötötte össze Bakut a grúz Batumi városával (Batumi fekete-tengeri szabadkikötő volt), a vezeték a Transzkaukázusi Vasúttársaság birtokában van. 1899-től 1901-ig Baku volt a világ vezető kőolaj-kitermelő helyszíne, évi 11,5 milló tonnával (Az USA ekkor még csak 9,5 millió tonnát termel). Bakuban 1911-ben létesül az első forgófejes fúrású kút. 1918-ban egy lázadás során hatalmas áldozatokkal és tűzvésszel járó pusztítás söpör végig Bakun és környékén, 12000 ember halálát okozva. 1920-ban bevonulnak a bolsevikok a városba…
Bakui olajmunkások a szovjet éra alatt
Az azeri olajkincs 1920-tól a Szovjetunió részeként létezett tovább, államosították a kutakat, a korábbi tulajdonosok pedig a könyék országaiba menekültek.
Olaj-gyógyfürdő
Az azeri olajat is használják gyógyászati célokra. Naftalan városában olajfürdő, szanatórium üzemel, ahol ízületi gyulladást, bőrbetegségeket (pl. a rendkívül nehezen gyógyuló övsömört), sebeket kezelnek - az azeri kőolaj gyógyhatását már Marco Polo is megemlítette.
Naftalan olajából készült gyógytermékek napjainkban
Német kémikusok készítettek különféle kivonatokat az itteni kőolajból, amelyeket gyógyhatású kenőcsként világszerte árusítottak és árusítanak Naftalan márkanéven.
Szanatórium olajfürdővel
A Naftalan városka mellett talált kőolaj speciális összetétele teszi lehetővé e gyógyászati felhasználást. A Naftalan a bőrbe ivódik s felgyorsítja az anyagcserét, ezzel serkenti a bőr gyógyulását.
Felszínre szivárgott olaj Perzsiában
A Közel-Kelet olajvagyonát is említettem már a cikk első részében, hiszen a sokezer éves természetes felbukkanások itt is sejtették a földalatti kincs meglétét.
Masjid-e-Soleiman olajfeltárása a hőskorban
Perzsiában 1908-ban fedezték fel a kőolajat Masjid-e-Soleiman (Masjid Soleyman) területén. Az Anglo-Bakhtiari Oil Company (Angol-Baktriai Olajtársaság) az olaj felfedezésekor azonnal tárgyalni kezdett a helyi vezetőkkel az ipari kitermelés lehetőségeiről, s hamarosan felépítette a várost is. (a területen i.e. 500 körüli épületek romjai, faragványok, szobrok kerültek elő, a település neve is ezen romok alapján lett Masjid-e-Soleiman vagyis Salamon Mecsetje).
Julius Reuter
William D'Arcy
Nem tartott azonban sokáig a leendő olajvagyon titka. William D'Arcy angol üzletember, akinek Ausztráliában aranybánya érdekeltségei voltak (500 font befektetéssel hamarosan egymillió font vagyonra tett szert), egyszerűen élte a milliomosok visszavonult luxuséletét, de a korábban állandóan tevékeny ember unatkozott. 1900-ban jelent meg a színtéren, miután a párizsi világkiállításon bemutatták néhány perzsa érdekeltségű üzletembernek, akikkel hosszasan beszélgetett a perzsa olajban rejlő lehetőségekről. Utánaolvasott a dolognak, s hamarosan már kutattak is az általa küldött geológusok, majd felfedezték a többszáz kilométeres olajmezőt. Amikor hírt kapott e felfedezésről, D'Arcy Teheránba küldte egy különösen ravasz megbízottját, Alfred Marriott-ot, aki eltávolította az udvarban lebzselő befolyásos oroszokat, s mialatt azok egy nagyszerű vadászaton vehettek részt, Atabak perzsa miniszterelnök segítségével meg is egyezett a koncessziós jogokról (pletykák terjengenek arról, hogy Marriott 20000 angol fonttal fizette le a perzsa vezetést, s állítólag ennek is köszönhető, hogy ennyire könnyen aláírhatták a szerződést). A jogok kőolaj, földgáz, aszfalt bányászatára, a Perzsa-öbölig tartó csővezetékek építésére 60 éves időtartamra szólt, s Perzsia öt északi provinciája kivételével a teljes országra érvényes volt. Cserébe a perzsa állam 16% részesedést, valamint 20000 db. egyfontos névértékű részvényt kapott a társaságtól.
Munkások az Anglo-Persian Oil Company alkalmazásában
D'Arcy emberei a már ismert Masjid-e-Soleiman közelében állították fel táborukat, ahol egy ősi Zoroaszter-szentélyben a bakuihoz hasonló öröktűz égett - természetes szénhidrogénfeltörésnek köszönhetően.
Meg kellett egyezni a helyi (baktriai) kánokkal, akiké maga a földterület volt, cserébe ők is részvényeket, éves díjat és a haszonból 3-5% részesedést kaptak d'Arcy társaságától. Cserébe a kánok biztosították a lelőhelyek és a csővezetékek őrzését saját embereikkel.
Olajszállítás baktriai módra - a kezdetekkor
G.B. Reynolds, tapasztalt bányamérnök vezetésével indultak be a kutatások. D'Arcy 1905-ben 600000 font alaptőkével létrehozta a First Exploitation Company-t, amelybe saját pénzén kívül több angol üzletember és az angol haditengerészet befektetéseit is bevonta (az Admiralitás befektetése nélkül Anglia nagyon hamar ellehetetlenült volna az első Világháború során saját olaj hiányában).
A Perzsiában készült 1910-es kép bal oldali alakja G.B. Reynolds
Megkereste s a munkálatokba vonta a világ legújabb találmányait, amelyek segítségére lehettek a fúrások során, tapasztalt munkásokat és mérnököket hozott Perzsiába a világ minden tájáról, s fáradozásait hamarosan siker koronázta. 1908. június 3-án a teheráni brit nagykövetségről feladott távirat érkezett D'Arcy-hoz Londonba: "Az emberei 384 méteres mélységben olajat találtak, az olajkitörés a felszín felett folyamatosan 25 méter magas szökőkutat alkotva ömlik." A távirat feladója a vezető mérnök, Reynolds volt. Május 16-án a fúrást végző munkások gázszagot éreztek, majd 26-án az olaj is megjelent, mégpedig kereskedelmi mennyiségben.
Az első olajfeltörés Perzsia első kútjából 1908. május 26-án
1908. május 26. lett tehát a nevezetes mérföldkő a közel-keleti történelemben.
1909. ápriliásban kétmillió fontos alaptőkével megalakult az Anglo-Persian Oil Company (Angol-Perzsa Olajtársaság), amelynek 1912-től 51%-ban az angol állam is részvényese volt, felismervén az olaj rendkívüli fontosságát. Később a ma is létező British Petroleum lett a cég máig végső neve. A társaságok jöttek-mentek, egy biztos: az iráni olaj (és a politika is) jórészt angol és amerikai kézben volt, egészen 1979-ig, Reza Pahlavi sah iszlám forradalom általi elűzéséig.
